6.fejezet

Light & Dark 

6.fejezet

Érdekes fordulat..

Amily szsz.

Eliot kirángatott az iskola elé, amit jó páran végignéztek. Komolyan, nincs jobb dolguk?
- Mondd csak Amily, te normális vagy? – Szegezte nekem a kérdést, ahogy biztos távolságra értünk mindenkitől. Nem válaszoltam, még csak a szemébe se néztem. Képtelen voltam rá. Tudtam, hogy kiakadt az előbbi tettemért, de így legalább mind tisztábban látjuk. Azt viszont remélem, hogy Alexander-nek nem volt annyira feltűnő. – Nézz a szemembe! – Felemeltem a fejem, de továbbra se néztem rá. Szemem inkább a környezetet tanulmányozta. – Azért vagyok itt, hogy megvédjelek tőle; erre te mit csinálsz? Tálcán kínálod magad. –A gúnyt tökéletesen kihallottam a hangjából, tudtam mit látnék az arcán. - Sprite? Most komolyan? Jobbra nem telt egy maffia főnök lányától?
- Ha befejezted a magán előadásodat, akkor most órára mennék. – mondtam, s elsétáltam mellette.

- Remélem fel is fogtad a lényegét. Ha nem, akkor értelmetlen itt lennem. Így vagy úgy, de holnapra halott leszel. – Hangja könyörtelenül tisztán hasította át a köztünk lévő távolságot, majd kúszott a fülembe. Nem akartam meghalni, de Alexander megtalált és már csak idő kérdése, mikor végez velem. Megfordultam, s könnyes szemekkel néztem rá. Gyűlöltem sírni, túlságosan is sebezhetővé tett.
- Mégis mit tehetnék?
- Bízz meg bennem. – mondta, közben mellém lépett. – És ha lehet, ne tegyél semmi ostobaságot. – Végigsimított arcomon. - Nem akarom végignézni a halálod.
- Minden rendben?- Szólt ekkor egy hang mögöllünk, valahonnan az iskola bejáratától. A hideg futkosott a hátamon tőle.
- Pont te hiányoztál. - morogta Eliot. Lépteket hallottam közeledni, de megfordulni nem mertem.
- Amy minden rendben? – Ismételte meg a kérdését Axe. Megérintette a vállam, mire Eliot azonnal lesöpörte rólam a kezét.
- Ne érj hozzá. – mondta egyenes a szemeibe nézve. Én még mindig nem mertem megfordulni.
- Miért, mi lesz? – A fiú hangjából ítélve elmosolyodott.
- Ne akard megtudni.
- Felhívás keringőre?
- Eltaláltad. Ronda látvány leszel. - Eliot fölényesen elmosolyodott. Kíváncsi voltam Alexander reakciójára, így megfordultam. A látvány meglepett. Szemei résnyire szűkültek, mégis dühtől izzottak.
- Majd meglátjuk. - mondta, majd rám nézett. – Jól vagy? – Szemei ide-oda ingáztak köztünk. A kérdés kissé abszurd, attól, akit a megölésemre küldtek. Ha tehetném, most nevetnék ezen az egész helyzeten; de nem tehetem.
- Minden rendben.
- Bekísérlek. – ajánlotta fel. Ó, milyen lovagias lett hírtelen. Eliot közbeszólt.
- Nem szükséges.
- Majd azt eldönti ő. – Ha szemmel lehetne gyilkolni.. Egyikőjük már rég halott lenne. Csak azt nem tudom eldönteni, hogy melyik. Az ajtóban Valeire és Natalia állt. Otthagytam a fiúkat és elindultam feléjük.
- Amy! – kiáltottak utánam egyszerre. Ezen csak kuncogni tudtam.
- Legalább lassíts, még kitöröd a bokád. –szólt Eliot. Észre se vettem, de már-már szaladtam. Alexander gúnyos hangon szólalt meg, bár kérdését egyértelműen nem nekem szánta, mégis megállásra késztetett.
- Tehát ezért hagyott ott? Megunta a túlzott óvatosságod?
- Ehhez neked semmi közöd.
- Az arckifejezésedből ítélve ez a téma nem nyerte el a tetszésed.
- Te vagy az, aki nem nyerte el a tetszésem. Hagyd el a várost még ma. – Eliot szavai még számomra is hidegen csengettek. Jelen pillanatban én is féltem tőle, de Alexander más. Ő vérbeli gyilkos, aki ennyitől nem ijed meg.
- Hazudnék, ha azt mondanám, félek tőled. Találkoztam nálad ijesztőbb alakkal is. Ha arra kerülne a sor, végzek veled, még mielőtt egyet pislantasz. Nem miattad jöttem, de könnyen lehet, hogy felkerülsz a listámra.
- Kérlek.. - Eliot nevetése ijesztő volt, akár csak a hangja. Szemem sarkából láttam, ahogy széttárja a karjait. – Tedd meg. Ha egyáltalán van rá merszed. – A rájuk ereszkedő feszültcsendet végül a csengő törte meg.
- Mint már mondtam, nem miattad jöttem. – mondta Axe, majd otthagyva minket bement az épületbe. Eliot mellém lépett, maga felé fordított. Egyenesen a szemembe nézett és úgy kérdezett.
- Jól vagy? Reszketsz.
- Ez.. - Nem tudtam mit felelni, szavakba foglalni az előbbit.
- A szakma velejárója. –felelte egyszerűen.
- Én.. – hangom elcsuklott. Szorosan magához ölelt, ezzel némiképp csillapítva remegésem.
- Tudom, de hidd el, minden rendben lesz. Sose hagynám, hogy bajod essen. – Suttogta a fülembe pontosan azokat a szavakat, amiket pontosan az után hallottam tőle, hogy végzett a bátyámmal. Akkor magamból kikelve ordítoztam vele, mit sem törődve azon, mit szól majd apám, vagy a többi bérence. Most viszont furcsa mód megnyugtatott vele.

Alexander szsz.

Az-az Eliot nevű srác.. Mintha tudatában lett volna annak, hogy fegyver van nálam. Mégis teljesen nyugodtan állt meg előttem, védtelenül. A mosoly, ami az arcán volt.. Tudta, hogy nem teszem meg. Ezzel tökéletesen tisztában volt. Vajon azt is tudja, hogy egyáltalán ki vagyok? Kizárt; viszont úgy tűnt ismer. Jobban, mint az itteniek. S nem is tagadhatom, az arca ismerős volt. Csupán egy régi emlékből derengett, még valahonnan a gyerekkoromból, de rémlett, hogy ismerem.
Órák végeztével az ideiglenes szállásomra mentem. Utána kellett néznem néhány dolognak, s erre csak nyugodt körülmények közt voltam képes. Nem hiányzott, hogy mindenféle kíváncsi alak érdeklődve figyeljen. Az első és legfontosabb teendőm Amily ügye volt. Meg kellett tudnom, hogy néz ki. Erre a legjobb megoldás az iskolájuk honlapja volt. Sejtésem beigazolódott; minden diákjukról volt már fent kép a honlapon. Ahogy megtaláltam a lányt és megláttam a képet először meglepődtem, majd nevetni kezdtem.
- Miss Sprite, úgy látom, érdekes játéknak nézünk elébe.